FELMONDÁSI IDŐ A VENDÉGLÁTÁSBAN AUSZTRIÁBAN - Confinium

FELMONDÁSI IDŐ A VENDÉGLÁTÁSBAN AUSZTRIÁBAN

Ausztriában a legtöbb ágazatban 2021. október 1-től az ABGB-ben foglaltak szerint módosult a fizikai dolgozókra vonatkozó felmondási idő, a vendéglátásban azonban nem tudott egymással megegyezni a munkaadói és a munkavállalói oldal. Ennek következtében bizonytalan időre egy bizonytalan jogi helyzet alakult ki. A munkaadói érdekképviselet (WKO) a vendéglátó- és szállodaipar szezonális jellege mellett érvelt. Ők ezért az eredeti, 2 hetes felmondási idő alkalmazását tartották, illetve tartják jelenleg is helyesnek. A munkavállalói érdekképviselet (ÖGB) ezzel nem ért egyet. A munkavállalók érdeke az új, a korábbinál jóval hosszabb felmondási idő, kiváltképp, ha a munkáltató mond fel. Tehát az ÖGB a vendéglátó ágazat szezonális jellege ellen érvel. Az érvelés egyik oldalon sem könnyű feladat. Egy külön jogszabály határozza meg azt a szempontrendszer, ami alapján egy ágazatot szezonálisnak lehet, illetve kell tekinteni. Bonyolítja a kérdést, hogy egy ágazaton belül vannak szezonálisan és egész éven át működő vállalkozások is. A vendéglátással kapcsolatos anomáliáról itt írtunk korábban.

A WKO vendéglátó- és szállodaipari tagozata (Fachverbände Hotellerie und Gastronomie) tavaly októberben egy indítványt terjesztett az osztrák legfelsőbb bíróság (OGH) elé. Az indítvány célja az volt, hogy a bíróság az abban felsorolt érvek alapján törvényesen elismerje a vendéglátás és szállodaipar szezonális jellegét, és mondja ki, hogy ez alapján a kivételek közé sorolandó. Ezzel a bíróság egyértelműen deklarálhatta volna a 14 napos felmondási idő érvényességét 2021. október 1. után is. Ez azonban nem történt meg. Az OGH elutasította a kérvényt, mivel a felsorolt érveket nem találta elégségesnek annak alátámasztására, hogy a vendéglátásban és szállodaiparban túlnyomórészt szezonális létesítmények működnek. A WKO nem adja fel, újabb beadványon dolgozik, amelyről bírósági döntés legkorábban őszre várható.

És akkor mennyi most a felmondási idő a vendéglátásban Ausztriában?

A legtöbb szakértő az ABGB szerinti új felmondási idők alkalmazását javasolja. Továbbra is javasolt a munkaszerződésekbe belefoglalni, hogy a munkaviszony a munkáltató általi felmondás esetén véget érhet bármely hónap 15. vagy utolsó napján. Ennek hiányában a munkaviszony csak egy naptári negyedév végén érhet véget a minimum 6 hetes felmondási idő betartását követően. Kérdés, hogy mi fog történni a 6 hetes felmondási időre kifizetett bérekkel, ha az OGH mégis az eredeti, 14 napos felmondási idő mellett teszi le a voksát? (A költői kérdésre a praktikus válasz a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetés lehet.)

Aki szeretné elolvasni a legfelsőbb bíróság WKO-indítványt elutasító döntését és indoklását, itt megteheti.



6 hozzászólás

  • Tóth Tímea

    Üdvözlöm,van már valami friss infó az új szabályozásról? 2016 tól dolgozom egy helyen,éves állásban és szeretnék felmondani de nem tudom mennyi az annyi. Köszönöm a választ.

    • Ódor Adrienn

      Kedves Tímea! Nem, sajnos nincs még végleges eredménye ennek a kérdésnek. Azt javaslom, hogy kérje ki az Arbeiterkammer véleményét a munkaszerződése bemutatásával.

  • Tibor Andras Czigleczky

    Kedves Adrienn!

    Most kezdtem másfél hónapja Ausztriában a vendéglátásban, ( heti 5 nap, napi 8,5 óra) de sajnos családi tragédia miatt haza kell mennem, 9 nap híján nem lesz meg a két hónapom, vagyis ha visszajövök , állítólag nem kapok 13, 14 havi fizetést, mert kb 2 hónap kiesik az egész éves munkaviszonyomból. Viszont rendkívül sok túlórám van kb. 90 óra, amivel elvileg meglenne a két hónapom. A kérdésem az lenne csúsztatják az óráimat, vagyis kiadják szabadnapnak, akkor egy héten maximum 5 napot számolhatnak el ugye, mert kettő az szabadnap? Az ünnepnap dupla fizetésnek számít ? ( május 1, pünkösd stb) Hálásan megköszönöm a válaszát, előre is. Cégalapítás miatt mindenképpen keresni fogom Önöket, illetve szükségem volna egyéb jogi tanácsra is. Köszönettel: Czigléczky Tibor

    • Ódor Adrienn

      Kedves Tibor! A feltett kérdések nagy részére a munkaszerződés és az egyéb megállapodások ismerete nélül sajnos nem tudok válaszolni. Számít többek között, hogy szezonális vagy egész éves munkaviszonyról van-e szó, alkalmaz-e a munkáltató rugalmas munkaidőkeretet stb. Ünnepnapi munkavégzés esetén jár a távolléti díj (Feiertagsentgelt), és ezen felül jár a ledolgozott munkaidőre bér (Feiertagsarbeitsentgelt) és adott esetben túlóradíjazás (Feiertagsüberstunden). Cégalapítás ügyében várjuk jelentkezését a honlapon található elérhetőségeken.

  • Ádám

    Üdvözlöm

    Bartenderként dolgozom jelenleg Ausztriában de 2 éve felszólgálóként is dolgoznom kell ami nem szerepel a szerződésemben. ..Felmondásom esetén igényelhetem a teljes bérem kifizetését ezért a munkakörért is pluszban?

    Köszönöm válaszát

    • Ódor Adrienn

      Kedves Ádám! A munkavállaló a munkaszerződésben, illetve az ágazati kollektív szerződésben meghatározott munkabérre jogosult.

Vélemény, hozzászólás?